A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁRÓL
A kommunista diktatúrák áldozatainak számát a történészek világszerte 100 milliónál is többre becsülik. Az áldozatok számát a kivégzettek mellett az éhínségek, kényszermunkatáborokban halálra kínozottak és a politikai üldözés következtében elhunytak jelentik .
A kommunizmus a legtöbb áldozatot – közel 65 millió embert – Kínában követelte, elsősorban
a „nagy ugrás” alatti éhínség és a „kulturális forradalom” idején.
A Szovjetunióban 20 millióra tehető az áldozatok száma elsősorban a sztálini tisztogatások, a Gulág-rendszer,
valamint az ukrajnai éhínség (Holodomor) során.
Kambodzsában a Vörös Khmer 1975-1979-ig tartó rémuralma alatt 2 millió ember (az ország lakosságának egynegyede!) lett Pol Pot diktátor áldozata.
Kelet- és Közép-Európában is eléri az egymillió főt az áldozatok száma. Közöttük emlékezünk a 700 ezer magyarra, akiket szovjet kényszermunkatáborba hurcoltak, a 200 ezer magyarra, akik az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően elhagyni kényszerültek hazánkat és arra a 70 ezer honfitársunkra, akiket 1945 után politikai okokból bebörtönöztek.
Magyarországon az Országgyűlés 2000. június 16-án február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. A szovjet megszálló hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, az abszolút parlamenti többséggel bíró legnagyobb kormánypárt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát „földalatti, szovjetellenes, fegyveres terroristacsoportok alakításában és a Szovjet Hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében való aktív részvétel” vádjával. Letartóztatását követően 25 év kényszermunkára ítélték a Szovjetunióban. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után néhány évvel, 1959-ben, 51 éves korában halt meg.
Sokkal nagyobb azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága tett áldozattá: akiket vallattak és kínoztak, akit börtönbe zártak, megbélyegeztek, akiket kirekesztettek a társadalomból, vagy mindazoknak, akiket az úgynevezett „puha diktatúrában” politikai nézetei vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagy egzisztenciálisan ellehetetlenítettek;
és azoknak is, akiket megfosztottak a szabad gondolkodás, cselekvés és választás lehetőségétől.
