Rajkovits Károly a Bécsi Hadilevéltár katonai nyilvántartása szerint 1825-ben Mantuában. A római katolikus vallásban keresztelték meg. Édesapja, Rajkovits Gábor császári-királyi altiszt volt, így a családi háttér egyenes utat biztosított számára a katonai neveléshez.
Katonai tanulmányait a 60. gyalogezred ezred-nevelőintézetében, Eperjesen végezte.
1843-ban beállt a magyarországi sorozású Császári és Királyi 60. ‒ Wasa ‒ sorgyalogezredhez, mint közvitéz. 1844-ben tizedes, 1848. április 6-án már őrmesterként szolgált. Még ugyanennek az évnek a nyarán, az ezred a magyar kormány fönnhatósága alá került, s Rajkovitsot júliusban az ezred 3. zászlóaljával a szerb felkelés leverésére a Délvidékre vezényelték. Októberben, a Béccsel történt szakítást követően ezredével csatlakozott a honvédsereghez. Október 26-án hadnaggyá nevezték ki. Továbbra is a bánsági hadszíntéren szolgált, csapatával a szerbek ellen vitézkedtek. 1849 január végén Damjanich tábornok III. hadtestével a fő hadszíntérre vezényelték őket. Ekkor, 1849. január 28-án Rajkovits Károlyt főhadnaggyá léptették elő. A Görgei vezette magyar fősereg kötelékében részt vett a március 5-i szolnoki csatában. Áprilisban tovább harcolt: 2-án a hatvani, 4-én a tápióbicskei és 6-án isaszegi csatában harcolt és állt helyt.
Az április 10-ei, váci ütközetben ágyúgolyó vitte el a lábát. Sebesülése olyan súlyos volt, hogy sérült lábát amputálni kellett, így a további harcokban már nem tudott részt venni. Július 26-án a katonai érdemjel 3. osztályával tüntették ki, ezzel katonai pályafutása véget ért.
Rokkantsága miatt a szabadságharc utáni megtorlást elkerülte. 1850-től Pest város szolgálatába állt, majd később megnősült: 1854-ben Haller Klárát vette feleségül. Ezekben az években költözött Harasztira. 1867-től Pest város hivatali alkalmazottja lett. Tagja lett a Pest Városi Honvédegyletnek, melynek keretében 1884-ben részt vett Görgei Artúr tábornoknak, az 1848–1849. évi szabadságharc hadserege egykori fővezérének és a Szemere-kormány hadügyminiszterének rehabilitálása érdekében indított mozgalomban (forrás: Veritas évkönyv 2018).
Rajkovits Károly élete végéig Harasztin élt. Jelentősebb vagyona nem volt, évi 700 forint fizetése mellett 5 gyermeket nevelt. Nyugalmazott székesfővárosi tisztviselőként halt meg 74 éves korában, 1899-ben. Halálhíréről a Vasárnapi Újság is beszámolt.
Rajkovits halotti anyakönyvi kivonata
A Vasárnapi Újság oldala
Dunaharasztin lett eltemetve. Sírköve a 2000-es évek elején még fellelhető volt az „Öreg temetőben”, de a 2006-os, Kegyeleti parkká történt átalakításkor ‒ sok, szintén értékes sírkőhöz hasonlóan ‒ már nem volt meg. 2010-ben a Kegyeleti emlékmű kialakítása során a létrehozók jelképes sírkövet állítottak az egykori honvédtiszt emlékére, melynél minden évben leróhatjuk kegyeletünket. 2012. március 15-én, Rajkovits Károly, a néhai főhadnagy Székesfehérváron élő dédunokája személyesen vett részt az ünnepi koszorúzáson. Városunk, tisztelete jeléül utcát nevezett el a váci csata egykori hőséről, kinek porhüvelye itt, haraszti földben a Kegyeleti parkban nyugszik, várva a feltámadást.
Rajkovits Károly ükunokája koszorúz a Kegyeleti Parkban március 15-én
Rajkovits eltűnt sírköve
A jelenlegi síremlék
Molnár Ildikó, dunaharaszti amatőr helytörténész a helyi temetőket kutatva talált rá Rajkovits Károly ledöntött sírkövére. Nyomozásba kezdett a honvéd főhadnagy után, történészekkel levelezett, felkutatta és kapcsolatba lépett leszármazottjaival. Kutatásainak eredménye, hogy mára méltó módon emlékezhetünk meg az 1848-as szabadságharcosról.
Cikkünk az ő kutatásai nyomán készült. Köszönet érte.
